Kerékpárral Szlovéniában

Reggel 8 körül keltünk, három óránk volt összekészülni, és elhagyni a kempinget, 11-ig kellett kijelentkeznünk. Kényelmesen megreggeliztünk a sátor mellett, két krémlevest főztünk meg. A többi 4-5 megmaradt, hazavisszük, madárlátta zacskós levesek, jók lesznek a következő túrára. Lezuhanyoztunk, majd összepakoltunk, és elkezdtük a tegnap 2 Euróért vásárolt 4 darabos budipapirral ledörzsölni a sátorra ragadt enyvdarabokat. Ugyanis felettünk a fenyőfák ragadós könnycseppeket ejtegettek rá. Táborbontás közben eleredt az eső, amit én el sem akartam hinni. Mindenesetre belehúztunk a pakolásba, és pár perc után minden csomag egy kupacba volt – az eső pedig elállt. Elmentem még zuhanyozni én is Viola után, majd utoljára felmálháztuk a két kerékpárt. Kifizettem kártyáról az 56 Eurót a két estés itt-tartózkodásunkért, és csodálkozva tapasztaltam, hogy nem csak egy magyar kolléganő dolgozik a Sistiana kempingben. És mindegyikőjük azzal a repülőjárattal utazik, amivel mi is haza fogunk menni holnap reggel.
Monfalcone felé lejtett az út, hamar megérkeztünk, és betértünk egy Sparba vásárolni. Nem tudtam megállni egy utolsó, igazi President Brie sajtot egy vagyonért. Nekem is lehetnek gyengéim :) Viola most viszont ismét szemfüles volt, a sajt áráért egy kész grillcsirkére is benevezünk, állítólag úgy faltam, mintha egy ősember, aki először eszik sült húst. Hát én sem ettem egy ideje, és tányérunk, meg villánk sem volt. A köret pedig olcsó bagett volt.
Amíg Viola vásárolt, egy kedves idős néni akadályozott meg a naplóírásban, nem zavarta hogy nem tudok olaszul, beszélt, és beszélt, és kérdezett, amire tudtam válaszoltam, a mosolyát értettem, és azt is, hogy Bella Budapest. :) Kedvesek ezek az olaszok. Hiába a hőség, hiába a tömeg, és a drágaság, Olaszország azért még egy nagyon jó hely, csak nekem Szlovénia után annyira nem feküdt, én inkább a hegyek szerelmese vagyok.
Monfalcone központjában találtunk egy 1 Eurós boltot, és bent a polcain… Na mit, na mit?!? Vastag celluxot! 1 Euróért bizony! Innen még néhány kilométer volt a repülőtér, ahol a parkolóban máris kiszúrtam egy konténerben rengeteg kartonpapírt. Nem lesz itt gond a kerékpárok csomagolásával. Bent a váróban leültünk, szusszantunk egy nagyot, majd nekiálltam szétszedni az egyik bringák. Pontosabban csak nekiálltam volna, de Viola elkezdett aggódni, kérdezte, hogy hogyan fogjuk elhagyni a repteret, ha esetleg nem maradhatunk idebent éjjelre. Az utolsó repülő 23 körül érkezett, és az első 6 után szállt fel, ebből gondoltam, hogy a reptér éjszakára valószínű bezár. Elkezdtem kérdezősködni, 2-3 hop után a reptéri biztonságiakhoz irányitottak, akik azt mondták, bár a reptér 0-tól 5-ig zárva, de ha van igazolványunk, és tudjuk igazolni azt is, hogy holnap reggel megy a gépünk, akkor maradhatunk éjjel idebent a váróban, és a bringák is. Juhééé, boldogság! Örömömben kitekertem a parkolóban lévő konténerhez egy marék pókkal, és felfogtam a csomagtartómra egy tucat összehajtogatott kartondobozt. Majd nekiálltunk a bringák összecsomagásához. Ami megér egy külön fejezetet, ezért nyitok egy „Hogyan csomagoljuk be a kerékpárunkat a repülőútra?” című bejegyzést.