A Szölnöki-völgy tényleg gyönyörű, bár nem pont olyan, mint amilyennek elképzeltem. Eldugott kis „Isten háta mögötti” falukat vártam, apró házakkal, ehelyett az egész inkább már Ausztriára hasonlított, vagy talán méginkább Szlovéniára. Tipp-topp házat, és kertek, az utca rendezett, és már itt is gyönyörű a gyep, és ami a legjobb, nem egymás hegyén-hátán vannak a házat, mint a legtöbb magyar utcán, hanem szétszórva. Nem is érezni, hogy hol a faluhatár, mert mindig feltűnik még egy-egy ház az erdő szélén egymagában. Az emberek nem egymás nyakán élnek.
Ezért észre se vesszük, és máris túlvagyunk Rábatótfalun, és Alsószölnökön. Most jön majd a vicces nevű Békaváros, már látom közeledni a 
település kezdetét jelző táblát. De várjunk csak, erre Felsőszölnök van írva! Hová tűnt Békaváros? Lehetséges, hogy úgy áthajtottunk rajta, hogy észre sem vettük? Vagy ki sem volt táblázva… Mindegy, most már itt vagyunk Felsőszölnökön, ez azt jelenti, hogy már csak 3 km ide a szlovén határ. Rövid totojázás után megállunk egy terasztos kocsmánál frissíteni. Ezt nagyon jól tettük, 
mert miután elkezdtük inni a körtelevet, illetve a sört, elkezdett szemerkélni az eső. Behúztam a bringát a tető alá, és nevettünk tovább az esőn. Merthogy ezt jól kifogtuk, valószínű most sem fog sokáig tartani a zivatar, és mi pont átvészeljük ezen a helyen tető alatt. Egy-egy langallót is eszünk, lassan langallitiszünk lesz tőlük, pedig rengeteg van még. Telefonálok haza egy utolsót, aztán átteszem offline módba a telefont. Azt mondják, máshol is ugyanilyen változékony az időjárás. Valóban eláll hamarosan az eső, pont mire elfogy az Arany Ászok. Indulunk, utoljára köszönök „Viszlát!”-tal, most egy darabig marad a Good Bye! 21-edikéig.
