Kerékpárral Szlovéniában

Utolso teljes napunkon vegul ugy dontottunk, megis megnezzuk Triestet. Meghozza ugy, hogy kulon megyunk el odaig. A portan sikerult infot szereznunk, van busz, kb. orankent-felorankent jar, 51-es a szama, es kek a szine, es mellesleg ez jar a repter, es Trieszt kozott, utobbi helyen a vasutallomasnal a vegallomasa. Ja es egy menetjegy ara 2,10 Europa. Miutan megreggeliztunk, fel is kerekedtunk. Ekkor mar egy magyarul beszelo novel is talalkoztunk a bejaratnal. Vagyis egy magyar novel, aki itt dolgozik. Elmondta, hogy sajnos elfogyott naluk a buszjegy, de a buszon is lehet venni a sofornel, igaz, 1 Euroval dragabban. Aha, es butik nincs valahol? Dehogynem, Sistianaban? Azaz a varoska lent a tengerparton?Nem, az csak a kikoto es a strand lent, a varos odebb van a fout menten par szaz meterrel. Elindulunk egyutt Violaval, majd egy parc utan ugy dontok, eloretekerek, es megveszem a ket buszjegyet. A butikban a ficko tud angolul, megkapom a ket jegyet 4,20-ert, es meg a megallot is megmutatja. Mire Viola ideer, es elmegyunk a megalloig, pont jon a kek 51-es busz. Viola felszall, en elokapom a jobb hatso zsebbol a zenegepet, aztan hadd szoljon, megrakom neki Triestet, ahogy birom. Felgyorsulok 30 fole, mikor epp elhuz mellettem egy orszagutis csaj. Na, nekem se kellett tobb, utanaeredtem. Epp, mikor mar beallhattam volna az anslusszaba, jott szembe egy edzotarsa, es kiallt. Hat igy jartam, no nembaj, azert rakjuk neki tovabb, lassuk, mit birok most, a teher nelkul. 36... Tobb kilometeren at. Mellettem lent a tenger, forro a levego, engem megis hut, pumpalom a pedalokat, suhan a gep, suhan a taj, csodaszep az elet. Miramar kastelyat csak gyorsan lekapom, es mar gurulok is tovabb. Itt erezhetoen lejtett a terep, igy mar nem is volt izgalmas a szaguldas, nameg egy korultekintes nelkul kinyilo auto ajtajan sem lenne olyan jo gellert kapni, ugyhogy lassitok. Lent a parton vegig strand van a sovenyfal mogott, kinezek kicsit, de Miramar mar nem latszik, a vizben alig vannak nehanyan, csak fekszeik a sok nep mindenutt, a betonon, sziklan, mint valami allatok, akik csak arra vagynak, hogy suttessek magukat a napon, mert az az ultimate boldogsaaag... :) Komolyan, a sarkoron tuli termeszetfilmek kepei jutottak eszembe a latvanyrol: amikor a sok-sok szaz, vagy ezer pingvin kint ul a sziklan bamban, egyikuk-masikuk maszkal erre arra, de osszessegeben csak egy hatalmas semmitevo tomeg az egesz bagazs a tengerparton. Persze nekik meg biztosan en vagyok a marha, hogy ilyen hosegben tekerek, hat hulye vagyok en, a vegen meg leizzadok?!
Le bizony, csak ugy folyik rolam, mire Triestbe erek. A palyaudvar a jobb oldalon lesz, es igen, mar latom is a sineket, kozel lehetek. Mar bringauton haladok (a jardan), amikor egyszercsak ott all mellettem Viola. Alig birok megallni mellette a mostanra mar kriminalissa kopott fekeimmel. Meglepodott a leany, hogy maris itt lat, azt hitte, elemsetal az elso padig, es ott meg fel orat olvasgat. Na annyira messze azert nem volt Triest, igaz, nem is 14km volt, ahogy a tablak irtak, hanem 18. Atlag 23,7km/h lett, de ez igy nem mondd semmit, egyreszt mert osszessegeben lejtett a terep, masreszt mert ebben meg az is benne van, amikor Viola mellett toltam az elejen a bringat. Lakatot kene venni, de hol? Jo lenne lerakni a bringat, de feltenem is, ha otthagynam valahol... Vegul nem nezunk tudatosan lakat utan, csak ugy elindulunk a kozpont fele. A foter szep, szep nagy... Korbefotozom, kimegyek a molora is, hat ez engem annyira nem izgat fel. Ez is csak egy olasz varos. Bevesszuk magunkat az utcakba, csatangolunk csak ugy amerre jolesik, en persze tolom a bringat, neha felulok ra, de alapvetoen utban van. Nezelodunk mindenfele, talalunk kirakodovasart is, sot meg egy kis turit is, Viola persze ezt elvezi, bar olyan kockas rovidnadragot nem talalunk nekem, amit eddig mar annyi emberen lattunk. Pontosabban meg egy palyaudvari boltban talalt nekem Viola, de az elsore nem tetszett.
Kaja utan nezunk, eloszor beterunk egy peksegbe, ahol 50 fele kulonbozo formaju zsomlet arulnak, de ket dolog mindegyikben kozos: szarazak, es izetlenek. A Coop meg az orrunk elott ment el sziesztazni. Mi meg ehen halunk! :) De nem, inkabb beterunk egy masik kavezo-pekseg szeru boltba, aminek a kirakataban levo almas-retessel mar regota szemezett Viola. En valami virslivel toltott temat valasztok, azt mondja a holgy, hogy 2 Euro, es szivesen megmelegiti nekunk. Aha, oke, koszonjuk. Ja, es uljunk le odakint, majd kiviszi nekunk. Ahh, na itt kezdett gyanus lenni a dolog. A csodas Italiaban nem tudsz leurni egy nyomorult helyre ugy, hogy a szukos magyar penztarcaddal merve ne hagyd ott a gatyadat is. Konkretan ez a gatya nekunk most az utolso 10 Euronk volt keszpenzben. Na mindegy, most legalabb mar nincs mit tobbe elkolteni. Bosszankodni meg nem erdemes.
Visszafelé vettük az irányt, leültünk kicsit a főtéren az árnyékba dumálni, majd újra bevettük magunkat az utcákba, de most már a pályaudvart szemeltük ki célpontnak, ugyanis engem már szólít magához a sárga hang, és ott van kétbetűs egység, amihez nem kell meginni egy kávét 5 Euróért a kiszolgálással együtt. Viola persze megint megáll minden második bolt előtt. A többibe pedig be is megy. Nekem meg egyre jobban kell. Azért itt volt egy jó húzása Violának, találtunk biciklilakatot 4 Euróért. Persze ennyi pénz már nem volt nálunk, úgyhogy először visszamentünk a pályaudvarhoz, ahol elintéztem a dolgom, illetve felpróbáltam azt a bizonyos utolsó darab kockás rövidnadrágot, de nagyon kicsi volt. A pályaudvaron vettem fel pénz, sajnos csak 10-et, 60-at, vagy még többet lehetett csak felvenni, így újabb 60 Eurót húztam le a számlámról. Visszamentünk a lakatos bolthoz, és bevásároltunk lakatokból, Viola még a hugának is vett egyet, így összesen 3 lakattal lettünk nehezebbek. Még elnyaltunk két borzalmas ízű jégkrémet összesen 1 Euróért, aztán megnéztük a buszokat visszafelé.
16:35-kor indult egy, 16:30-kor értünk oda. Viola felszállt, jól megjegyezte a megálló nevét, ahol le kell szállnia: Mare Pineta, én pedig elindultam a bringával. Jól lehetett rakni visszafelé is, igazából most éreztem csak, hogy idefelé nem is lejtett az út, csak egy helyen, Miramarnál, de ott nagyon. Most ezt kaptatóban kapom vissza, itt húz el mellettem Viola busza, én meg szűk 20-al küldöm fölfelé közben, és integetek, hogy a napszemüvegem nála maradt, pedig az most jól jönne… Persze annyira nem izgat a dolog, felérek a domb tetejére, és máris újra 35km/h környékén rakom. Leelőzök pár koca-országútist, majd engem is leelőz néhány nem-koca-országútis. Nagyon tekerik neki, lehetetlenség lenne bírnom velük 1 percnél tovább, nem lennék elég tüdővel ezen a montin. A nap még mindig ezerrel tűz, szép csokibarna leszek a nyaralás végére.
Sistiana érve figyelem Violát, nem sétál-e valahol a kemping felé, de nem látom. Akkor tehát be a kempingbe, irány a víz, azt beszéltük meg, ott találkozunk, a medencében. Levedlek fürdőruhára, letusolok, és már úszom is a hosszakat, de Viola sehol. Kiülök a napra, bekapcsolom a telefonom, de csak otthonról jöttek sms-ek, nem fogadottak. Írok haza egy cimborának, és édesanyámnak is, hogy mindjárt otthon vagyunk. Közben Viola még mindig sehol, én meg már megszáradtam, és újra éget a nap. Visszamegyek a kemping portájához, ott találom a magyar lányt, beszélgetek vele, elmondja, hogy nincs messze a reptér, egy kolléganője onnan jár be dolgozni Monfalconéból, és fél óra alatt itt van. Ja, és Violát is látta az előbb bejönni, és a sátrunk felé menni. Aha, akkor tehát nincs baj. Meg is találom, és fény derül rá, miért értem én előbb ide kerékpárral, mint ő busszal: Elment vásárolni :) Talált egy papír-írószer boltot, ahol vásárolt az otthoniaknak ajándékot, illetve a biciklicsomagoláshoz vastag celluxot 2,85-ért. Utóbbi nagy baklövés volt, biztos vagyok benne, hogy máshol még mindig megkapni ugyanezt 1 Euróért, mint három éve Rómában.
Elmegyünk bevásárolni, két adag tortellini lesz a vacsi, csak még meg kell főznünk őket. Úgy döntünk, felmegyünk a Rilke ösvényre, és valahol a sziklákon, szép kilátással a tengerre és a naplementére megfőzünk, megvacsorázunk. Találunk is egy erre alkalmas helyet, előkerül a hátizsákból a gázföző, és már rotyog is a víz, mehet bele a tészta. Csak azzal nem számoltam, hogy idővel meg fog dagadni, ezért úgy kellett lekanalaznom a forró vizet a bögréből, hogy ki ne fusson. Ma is szép naplementénk volt, innen még jobban lehetett látni, mint ahonnan tegnap néztük. A kövek ezután is forróak maradtak, jólesett elnyúlni rajtuk, és nem csinálni semmit, csak feküdni a tenger felett. A vacsit alig bírtuk legyűrni, nem tudom miért, a több mozgástól, vagy a sok szörnyű kajától, de nagyon összeszűkült a gyomrom, feleannyit eszek, mint régen, és úgy tele leszek tőle, hogy meg se bírok mozdulni. A sátorban csak eldőlök, mint egy darab bot, és alszom. Holnap megyünk a reptérre, majd haza.