Kerékpárral Szlovéniában

Ahogy elhagytuk Felsőszölnököt, egy tábla fogadott minket, azt mondta 13%: emelkedő jött, méghozzá meredek. Nekileselkedtünk, én az egész úttestet kihasználtam a halszálkához, mert egy darab autó sem járt az úton. Viola nem volt ilyen merész, inkább leszállt és tolta a bringát, nagyon nem ízlett neki a kaptató. Pedig így is alig haladt lassabban mint én, a meredek rész végén gondoltam rá, hogy visszaszaladok hozzá segíteni, de addigra már majdnem felért ő is.
Ezután jött az elhagyatott határátkelő, és a táblák, melyek jelezték, hogy már Szlovéniában vagyunk, és hogy itt ennyivel és ennyivel lehet hajtani a különböző helyeken. Minket ez túlságosan nem érint. :) A táj itt viszont már igazi erdős volt, és a szlovén oldalon apró táblák jeleztek egy bringaútvonalat. Marhaság volt nem azt követni… Előzőleg úgy gondoltam, ez a térképen sárgával jelölt út biztos forgalmas, ezért kitaláltam egy másik útvonalat apró kis utakon, falvakon át. Szóval letértünk a főútról, amiről nem kellett volna, hiszen tök kihalt volt, ráadásul egy kerékpáros útvonal is ezen ment. Én hülye meg ragaszkodtam az eredeti tervhez. A térkép, ami nálunk volt, nem szuperált túl jól, többször visszafordultunk az előző kereszteződésig, így néha egy kaptatót kétszer is meg kellett tekerni. Egy földutat a térképem fehér útnak jelölt, azaz a legalacsonyabb rendű aszfaltozott útnak. Máshol pedig egy aszfaltos utat szürkének jelölt, azaz földútnak. Sikerült egy defektet is kapnom az első kerékbe. Megtaláltam a tüskét, kioperáltam a külsőből, majd megfoltoztam a belsőt. Ehhez nagy segítség volt a szemközti nénike vízgyűjtőhordója. Még a vízben sem volt könnyű észrevenni a lyukat a tömlőn, de érdemes volt türelmesen keresni, végül csak jöttek a buborékok.
Ezt a defektet egyébként eszméletlen szép helyen kaptam be. Épp kiértünk az erdős részből egy gerincen, körben mezők voltak, és hasonló kis gerincek, elszórtan házakkal, és falvakkal. Épp az egyik kis faluba beérve vettem észre, hogy furcsán mozog az első kerék, és furcsa hangokat ad. Amíg szereltem Viola végig elfoglalta magát a fényképezőgéppel, volt mit fotóznia… Persze segített is, az első kereket könnyebb volt ketten visszarakni. Pörögni pörög, fékpofa nem ér hozzá, tehát mehetünk! Visszapakoltam a hátsó táskába a szerszámos zacskót, és máris újra nyeregben voltunk. Ekkor épp nem is voltam képben azzal, hogy pontosan hol is vagyunk, jó két percig sasoltam a térképet, mire végül rájöttem, hogy rossz, és nem én vagyok a hülye… Megkérdeztem egy fickót, hogy az az út végig aszfaltozott-e amit a térképem földútnak jelöl, majd a pozitív válasz után rá is hajtottunk az utunkra. Innentől már nem volt gond a tájékozódással, egyenesbe jöttem a térképpel.
Kisebb nagyobb emelkedők azért most is akadtak, noha végig lefelé haladtunk egy völgyben. Ilyenkor Violának azt mondtam, hogy az ott nem fölfelé, csak egy érzéki csalódás. Jó néhány ilyen érzéki csalódást bekaptunk a falvak között… Végül úgy döntöttünk, zuhanyozni kéne a nap végén mégis. Kemping csak a közeli Ausztriában van, Bad Radkersburgban. Ez egy kis városka a Mura partján, Ausztriának abban az apró csücskében ami pont errefelé nyúlik be Szlovéniába. Ha előbb tudjuk, hogy ez lesz a mai végállomásunk, végképp jobb választás lett volna a főút. Most már mindegy, felesleges ezen rágódni, így legalább láttunk szép erdőket, kis falvakat, tanyákat, és még egy defektet is kaptam. :)
Az egyik elágazásnál épp egy hatalmas hőlégballon szállt le érkezésünk előtt néhány perccel, mikor bekanyarodunk, épp akkor engedik le. Később még egy őz neveldét is felfedez Viola az út szélén, megnézzük az állatokat, Violanák nagyon tetszenek. Még egy két kanyar az apró utakon, és kiérünk egy főútra, ami már Cankovába visz. Nem volt egyszerű a tájékozódás a kis falvak között, ugyanis táblát nem sokat láttunk a kereszteződésekben. Nyílván úgy gondolták a szlovének, hogy aki erre jár, az úgyis itt lakik, és van helyismerete. Hát nekem nem volt, így minden egyes falutáblának, és csatornának nagyon örültem, ezek mindig igazolták, hogy jó helyen járunk, jó felé tartunk.
Cankova után átléptünk Ausztriába, itt is megvolt még a régi határátkelő, persze teljesen kihalt volt, csak egy tábla jelezte, hogy ismét egy másik ország területére érkeztünk.