Kerékpárral Szlovéniában

Itt ulok a kempingben az Adria partjan, talan 15km-re vagyunk Triesttol egy. Sistiana nevu 4 csillagos kempingben. Csak ez volt... Egy szal fecskeben is megdoglos meleg van, most ert  veget a Szieszta (16:30), en voltam az elso vasarlo a kemping Sparjaban, magamhoz vettem egy jeghideg Thuringer nevu sort 89 centtert, Jamiroque szol a hangosbol... es irok, mig Viola zuhanyzik. Egyszoval megerkeztunk, innen mar nincs nagyon hova tovabb, 3 nap mulva indul a gep haza, addig itt elvagyunk. Na de kezdjuk ott, ahol legutobb  abbahagytam.
A soca volgyeben satraztunk, talan epp a Soca nevu telepules egyik kempingjeben. Reggel elodaztuk a kelest, es utana is jo sokaig tetveszkedtunk, mire a ket kerekparon volt minden. 11 elott indultunk el valamivel. Nem reggeliztem, gondolvan, hogy majd Bovecben eleg lesz. Nem volt mar semmi hideg kajank, tesztat meg nem akartam nekiallni fozni... Hat azt hittem megdoglok az ehsegtol, mire Bovecbe erunk. Csak 12 kilometer volt, de egy-ket kaptato is volt benne, ezek nem estek tul jol ehgyomorra. A taj a nyilt reszeken eleg pazar volt, korbe hegyek, meg felig felhokben, amug pedig a szokasos: jobb oldalt toltes, erdo, bal oldalt a Soca, fuggohidakkal, rafting csapatokkal.
Mire vegre Bovecbe ertunk, mar emelyegtemaz ehsegtol. Az elso Mercator amit talaltunk a varos hataraban, zarva volt (vasarnap), de bent a kozpontba talaltunk egyet nyitva. Ledontottuk a bringakat, leakasztottam a kormanytaskam, es bementunk. Viola rogton leragadt valami hulyesegnel a bejaratnal, mire ujra talalkoztunk, mar majdnem mindent bedobaltam a kosarba amit kell. Mire o megsertodott, hogy mindent nelkule csinalok, es kiment a bringakhoz. Ami masreszt nem volt baj, mert orizetlenul voltak lelancolva. Vettem egy fel cipo kenyeret, vajat, felvagottat, Camambertet, es meg egy izomtibit is. Fizettem ertuk 4,70-et, vagyis kevesebb, mint 1200 Forintot. Leultunk egy kozeli asztal pad parosnal, Viola talalt a foldon 65 Centet, majd belakmaroztunk a vasaroltakbol. Ugy teleettem magam mindennel, hogy utana meg szabalyosan ettol voltam rosszul. Es meg maradt is a kenyerbol. Viola panaszkodott, hogy nem vett semmi kedvere valot, hat mondtam, hogy menjen be, es vasaroljon. Jo fel orat volt bent, mialatt en ismet kiborultam. Jo oke, biztos nagy sor van, nyugodtsag van. Miert nem vettem elo mar az elejen a telefont es a billentyuzetet, hogy lefoglaljam magam. Amig vartam a kozeli korhintas-cirkuszos kipakolos bucsuban, vagy nem tudom en hol, de rakezdtek mindenfele szloven slagerekre, ezektol persze nem lett konnyebb a varakozas. Vegul megjelent vegre Viola, 7 Euro felett koltott, vett ketfajta ragot (volt nalam...), egy liter  narancslevet, ket Radlert, sos csipszet, egy ujabb csomag banant, es mivel nemreg vagytam valami csokiskekszre, 1,20-ert vett valami mogyorokremmel (mit hasselnut) toltott cuccot. Egyszoval vett egy vagyonert egy csomo pluszterhet, amit aztan cipelhettunk vegig a Soca volgyeben. Ezek kozul a Radlereknek meg talan orultem is volna, ha nem maradt volna nalam egy doboz Lasko pivo tegnap esterol. Mindegy, akkkkor sem bosssszankodunk, vegre itt van Viola, valahogy elpakoljuk a cuccokat, es indulhatunk.
Bovec amugy annyira nem nagy szam, inkabb a korulotte levo lehetosegek, a rafting, a canyoning, a sieles, a barlangaszas fent a kaninon. Nekunk epp fel volt turva a foutca, es nem is volt tul nagy elet a kozpontban. Nem ugy nehany kilomterrel kesobb a Boka vizesesnel (Slap Boka), rengetegen vannak a parkoloban, es jonnek-mennek a viseses iranyaba. Letamasztjuk a bringakat egy tablanak, mikor epp jon ket no le az osvenyrol. Megkerdezem oket angolul, hogy milyen messze van a viseses. Masfel orat mentek, de nem ertek fel a tetore (to the top). Nem ertem igazan, milyen tetore gondolnak, de azt mondjak, a hid tuloldalarol indul a konnyebb ut. Megkoszonom a segitseget, es szolok Violanak, hogy menjunk at a tuloldalra, mert onnan indulunk neki gyalog. Erre a ket ne elkezd rohogni, majd megszolalnak magyarul. Na szep, ez mar a masodik eset az uton, hogy ez megtortenik velunk. Raftingolni jottek, csak a delutani menet elott megneztek a visesest. Elindultak felfele, de nem jutottak fel a vizeses tetejehez, es masfel ora utan visszafordultak. Mikor ezt beszeljuk, mar a hid tuloldalan vagyunk, ahonnan gyonyoruen ralatni a vizesesre, igaz messzirol, na de ezert van a 6x zoom a fenykepezogepen. Amugy nem lennek ilyen lusta, de most faradtak is vagyunk, es nem is ez a primary goal, hogy megtekintsuk 1 meterrol ezt a vizesest.
Gurulunk tovabb, nem sokkal kesebb kelet fele forsul a vogyunk, a Soca jobb oldalan haladunk, altalaban lefele, de azert neha jon egy-egy nem tul hosszu, es nem is tul meredek kaptato.
Meglepoen hamar megerkezunk Kobaridba, lefordulunk a foutrol a varos fele. A keresztezodesben automatuzselem jon szembe, nekunk van elsobbsegunk, igy epp le tudom fotozni. 100 meterrel kesobb pont ugy tunik, mintha az ut amin gurulunk, egyenesen egy kapuban vegzodne. Ez a kapu egy turistainformacio, szerzunk par prospektust, es lefenykepezek nehany terkepet illetve ortofotot a falrol, ha esetleg eltevednenk. Kozvetlen a szomszed epulet egy hires haborus muzeum, nagy csatak voltak itt anno. Nem baj, mi nem megyunk be, sot fel a hegyre sem, ahol pedig egy haborus emlekmu van. Mellettunk egy kerekparturazo csalad indul eppen ujra utnak, mindannyian szepen meg vannak pakolva, orszaguti kerekkel, spd-s pedalokkal, anyuka, apuka, es a ket gyerek. A csaladfot megkerdem, szerinte merre erdemes tovabbmenni Tolmin fele, a Soca jobb partjan, a fouton, vagy a bal partjan a kis falvakon keresztul, kockaztatva a plusz szintet es tavot. Miro o: hat egyertelmu, a kek pontozas a terkepemen a bringautvonalat jeloli, tehat a fout a nyero, ok is arra mennek. Jo utat kivantunk egymasnak, majd egy pillanatig hulyenek ereztem magam, amig meg nem neztem, mit jelent a kek pontozas a terkepemen: tourist route, jol emlekeztem. Ennek ellenere a fouton folytatjuk, annyira nem veszes a forgalom, hogy ezert a nehezebb uton menjunk.
Ahogy kiertunk a varosbol, Viola hivja fel ra a figyelmem, hogy nezzek hatra, innen gyonyoruen latni a haborus emlekmuvet a domboldalban. Aztan epp hogy elindultam a fotozasbol, egy paplanernyos paros szallt le kozvetlenul mellettunk egy mezon.
Nehany kilometerrel kesobb egy Kamno nevu telepules mellett altunk meg. Itt egy hid megy at a Soca felett a tuloldalt levo faluba, ez ala toljuk le a bringakat, hogy az itt mar folyo meretuve duzzadt Soca partjan pihenjunk, ebedeljunk. Eredetileg Kobaridban akartunk megallni, de nem talaltunk egy nyamvadt kis parkot, es padot sem, ahol leulhettunk volna enni, inni, pihenni. Ahogy toljuk le a bringakat a hid mellett a kis osvenyen, latjuk, hogy ki van pakolva a hid ala minden fele. Asztal, etel, ital... Eloszor azt hittuk, valami csoveslakba botlottunk, de nem, itt piknikeztek a helyiek. Jobb helyet is el tudok kepzelni erre, es csak ket logikus magyarazatot talaltam arra, miert itt vertek tabort: kozel a jeghideg Soca --> be lehet huteni a soroket, es ha esik az eso, a hid alatt nem aznak el. Elobbit magam is megtapasztalom, leveszem a szandalt, es beteblabolok az egyik pillerig a bokaig ero vizben, majd kiulok annak sarkara, labamat a vizbe logatva. Egy percig sem birom igy, a viz jeghideg, sokkal hidegebb mint akar a Bohinj-to volt. Vegul az eggyel kijebbi pilleren verunk tabort, mert Violat zavarja a nap, ami szerintem nem is sut. Igazabol csak pihenni alltunk meg, csak egy Radlert iszunk meg ketten, es elmajszoljuk a Bovecben vett Smoki nevu mogyoros snacket, es mar ujra uton vagyunk.
Tolmin elott vegre kicsit kilaposodik a taj, nagy mezokon at visz az ut, mellettunk kis bocik legyeznek a fulukkel, majd egy negy fos kis kecskebandat kergetunk odebb, ok sem lattak sok biciklist, legalabbis nem igy megpakolva, ha igy felnek tolunk.
Tolmin elott jobbra kanyarodtunk le az utrol, itt egy kicsit eltavolodtunk a Socatol, amig a folyo nagy ivben kertul a volgyben, mi levagtunk a dombokon. Az elso telepules itt Ciginj volt, itt lattunk eloszor mediterran jellegu hazakat, es bizony melet is volt, itt elegeltem meg a dupla reteget, es vettem le a polom a bringas mez alol. Itt lattunk meg egy erdekes dolgot, egy kemeny tetejere forditott talicskat. Elhiszem, hogy nem jo, ha beesik az eso a kemenyen, de biztos nem volt mas, amivel ezt nem lehetett volna megoldani? Vicces... A falu utan egy kis szerpentin jott, es elbucsuztunk a nagy, sziklas, boszme hegyektol, mert azt hittuk, nem latjuk oket tobbet. Hat meg a kaptato utan is latszottak mogottunk, nem volt olyan nagy ez a domb, hogy eltakarja oket.
Ezutan nem tul jo szakasz jott, sok auto volt az uton, jobb oldalt sziklafal, vagy toltes az ut szelen, bal oldalt pedig szakadek, mindekozben surun kaptatok. Viola nem orult ennek, es mit ne mondjak, en sem. Faradt voltam, es elgyotort, valahogy nem esett jol az egesz, legszivesebben levagtam volna magam valahova, es aludtam volna, vagy nem is tudom... De erre nem kerult sor, mert nem volt ra alkalmas hely, es meg haladnunk is kellett. Most jott ki rajtam a tegnapi hago. Akkor nem ereztem, de ez sok volt, a ket biciklivel, ekkora sullyokkal, ilyen magassagba, ilyen tempoban feltekerni, az durva volt, es en sem vagyok vasbol, hiaba szeretem szethajtani magam. Most meglett a bojtje, a mai nap mar nem volt olyan vidam, nem esett olyan jol a kerekparozas. Felertunk egy dombtetore, ahol volt egy kis telepules, de inkabb csak eritette az ut, mint atment rajta, igy nem talaltunk pihenesre alkalmas helyet. A kovetkezo varoska egy Kanal nevu telepules volt, itt ment at az ut a Soca bal partjara. Meghozza egy gyonyoru kis hidon. Itt a kozpont egesz kis pofas volt, ezzel a hiddal, egy templommal, es a mar erossen mediterran stilusu, a folyora nezo emeleteshazakkal. Sajnos itt sem talaltunk egy nyamvadt padot sem, illetve egyet igen, de az napon volt, es az ut mellett kozvetlenul, igy ismet tovabb hajtottunk.
Vegre a kovetkezo telepules elejen, Deskle hataraban egy fuvas, fas reszt pillantok meg, rogton levetem magam a foldre, eloturom a polarsapkambol a meg hideg Radlert, es probalom elfelejetni, milyen iszonyat faradt vagyok. Leginkabb semmihez nem volt kedvem, csak fekudni, es nem csinalni semmit, amig el nem mulik ez az erzes. Meg a limonadas sort sem tudtam igazan meginni, Viola segitett be a vegen. En legszivesebben mar maradtam volna ezen a helyen, persze a benzinkutas engedelyevel, de Violanak nem tetszett a hely. Kertem vizet a kuttol, majd tovabballtunk. A kilometeroram szerint mar mindjart 7 ora, ezert ugy dontottem, az elso alkalmas helyen tabort verunk. Ez kb. 300 meterrel a kut utan volt, talaltunk egy kis foldutat, ami felkanyarodott a domboldalba egy retre. Eleg dzsuvas volt a tisztas, de mar nem volt erom valogatni. Egy fa alatt talaltunk helyet a satornak, nyogvenyelosen felallitottuk ket fazisban, majd a vacsorafozeshez is erot vettunk magunkon. Smack tesztaleves, a sok instant vacak kozott ez meg egy kedvenc, talan majd felvidit. Naplot mar nincs erom irni, de azert egy sms-t dobok haza, hogy mar csak 15km-re vagyunk Olaszorszagtol. Ekkor latom, hogy egy oraval elobbre jar a kilometeroram, mint amennyi az ido valojaban. Reggel amikor nullaztam, veletlenul teljesen lereseteltem az egesz keszuleket, es ujra be kellett rajta allitani mindent. Az idot elrontottam, igy most jo koran befejeztuk a napot. Gyanus is volt, hogy mar joval tobb, mint egy oraja tabort utottunk, es meg mindig tok vilagos van. Ezek szerint ma mar 6 elott befejeztuk a napot. Igaz, piszok faradtak vagyunk, most meg en is, de ha csak a sotetedesen mulik, akar mehettunk volna Nova Gorica-ig is. Azzal vigasztalom magunkat, hogy most jol kialusszuk magunkat, es majd holnap jo koran felkelunk, gyorsan osszecuccolunk, es pihenten tovabballunk. Igy akar mar delre a tengerparton lehetunk.

Reggel tenyleg koran keltunk, meg ha a 7 oras ebresztot el is toltuk egy 40 perccel. A pakolasban is csucsot dontottunk, 8:20-kor, azaz 40 perccel a keles utan mar az orszaguton voltunk. Erdekes, most sem reggeliztunk, pedig ugy terveztem, ketten bekapjuk a megmaradt halkonzervet, miutan osszepakoltunk mindent, de vegul ez elmaradt, es megsem szenvedtem annyira az ehsegtol, mint tegnap Bovecig. A reggelnek meg volt egy erdekes momentuma, amikor is nem akart kinyilni a zar, amivel a kerekparokat egy fahoz kotottuk. Nem voltam eleg gondos, a zar az eg fele allt, es valoszinu az esti paratol kicsit bekorrodalt, amitol most jol beragadt nekunk. Na jol nezunk ki, pont azon az egyetlen napon, amikor vadkempingezesbol ebredtunk, erovagot kell idehozatnunk, hogy tovabbmehessunk a bringakkal? Ilyen gondolatok jarnak a fejemben, mikozben probalom ovatosan, de megis erosen rangatni a kulcsot a zarban, hogy bele ne torjon. Vegul csak kinyilik valahogy, es megkonnyebbulunk. Na ezt sem hasznaljuk tobbet, az tuti!
A forgalom tenyleg enyhult a tegnapihoz kepest, csak eppen azzal nem szamoltunk, hogy a hetvege vegeztevel a kamionstop is vegetert, duborognek a nagy dogok, igaz nem sok, de Violat az nem nyugtatja meg, hogy csak ket percenkent suhan el egy meterre tolunk egy 30 tonnas dog.
A Soca ezen a szakaszon is fel van duzzasztva, kb. 100 meter szelesen terul el a kanyargos volgy aljaban. A vasut a tulparton megy, a hegyek mar nem nagyok, es inkabb mediterran jelleguek mar, odafent sziklasak, bokrosak.
A volgyben valoban 12 kilometert kell megtennunk, mire Nova Goricaba erunk, pont ahogy saccoltam. Majdnem rahajtunk egy utra, ahol kerekparozni tilos, de aztan eszrevesszuk az aluljarot, aminek a tuloldalan a varos kis utcai fogadnak minket. Csak ugy iranyba bolyongunk talalomra a kertvarosi utcakon, egybol nyugodtabb itt a hangulat, mint a fout szelen az autok mellett. Sikerul a varos legidosebb kerekparos bacsijat megkerdeznem, merre is van Mercator, szegenyke kb. 6-al gurult, en majd leesetem a lorol, hogy olyan lassan tudjak menni, mint o. De rendes volt az oreg, ugyan csak szlovenul tudott, de mutogatta, hogy kovessuk, majd egy saroknal, ahol o tovabbment egyenesen, megint mutatta, hogy jobbra, es elkoszontunk. Szep kis szupermarketet talaltunk, letettuk a bringakat, es bementunk egyutt vasarolni. Vettunk izomtibit, felvagottat, Brie-t, zsomleket kilora 2,5 Euroert, Violanak banant es pirospaprikat, egy uveg vizet es egy uveg citromos lonyalat. Plusz Violanak egy fankot, hogy ma is meglegyen a karacsony :) Elvegre en is vettem magamnak egy izomtibit, az is inkabb csak a lelkemnek kell mar, mint a testemnek. Kint kerestunk egy arnyekos helyet, a vasaroltakhoz meg eloturtuk a tegnapi kenyeret es egy konzervhalat, es jol bereggeliztunk. Pontosabban jol nem, mert mostanaban mar nem tudok annyit enni mint regen. Hamarabb tele leszek, igy most is el kellett tenni a kaja egy reszet, pedig ugy gondoltam, hogy ezt a plusztehert, amit most magunkhoz vettunk, mar csak odabent a bendoben cipeljuk tovabb. Ujra elokerulnek a polarkesztyuk, es a polarsapka, es mint egy hutoszekrenybe, belejuk pakolok mindent, amit nem birtunk megenni, es romlando.
Nova Goricarol tudni kell, hogy hatarvaros, az olasz oldalt Gorizianak hivjak. Meg otthon nezegettem, mi latnivalo van itt, de csak egy dolgot talaltam, igaz nem kerestem sokaig. A vasuti palyaudvar elotti teren allitottak, pontosabban fektettek a foldbe egy emlekmuvet az egykori hatarrol, ami ma mar csak virtualisan letezik. Itt fenykepezkedunk kicsit, igenybe veszem a palyaudvar ketbetus helyseget, majd gurulunk tovabb, immar Olaszorszagban.
Jonehany kilometert bolyongunk meg a varosban, mire kierunk az SS 55 szamu utra, ami nem autopalya, es egyenesen Triest es a tengerpart fele visz, tehat arra, ami nekunk kell. Az ut nem konnyu, Viola mar odaerne a helyre, ahonnan nem kell tovabb tekerni egy metert sem, de meg van odaig hatra. Raadasul most a nap is tuz, forrosag van, nem sok a helyunk az ut szelen az autok mellett, es emelkedok is vannak dogivel. Hiaba mar csak neheny kilometer, Violamat ez nem vigasztalja.
Doberdo mellett haladunk el, emlekszem, volt valami ilyen nevu utca Obudan, ahol az foiskolanknak volt az egyik telephelye, regen azt hittem, hogz Doberdo" utca, merthogy a Doberdonak nincs semmi ertelme. Mint ahogy a csatarozasnak sem, mert talan azert neveztek el utcat errol a helyrol, mert ha jol emlekszem, valami nagy csata volt errefele, talan a 2. VH-ban, nem tudom, javitson ki valaki, ha rosszul irom, sosem voltam jo toribol, csak egyetlen egyszer, amikor kellett, az erettsegin. :)
Egyszer csak vegeter ez az ut is, es beletorkollik egy masik, nagyobba, ami elvileg mar a part menten megy Trieszt fele. Igaz, ezt nem latjuk, csak sejtjuk, mert az ut tavolabb megy a tengerparttol, ami errefele egy meredek, 50-100 meter magas sziklafalat jelent. Egy ilyen szikla tetejen van Duino kastelya (ki gondolna:) Duino felucskaban. A kastelybe 10 Euro a belepo, es odabent mindenfele szobak vannak berendezve a korabeli luxuskivitelben, gondolom en, aki csak kepeken latta ezt, mert be nem mentunk ennyi penzert. Inkabb tovabbtekertunk meg ket kilometert, ahol vegre egy tabla jelezte, hogy 100 meterre jobbra talalhato a Sistana kemping portaja. Bejelentkeztunk, a neni az ablakban mindent szepen elmondott, 28 Euro kettonknek, a satornak es a biciklinek a marades ejszakankent, es ez mar nem lehet kevesebb, nem lehet nem kerni az elektromossagot, mert ebben az arban minden bennevan olinkluziv, vagy mi a szosz. Na ez az a szo, amivel nem akarok soha talalkozni a nyaralasaim soran. Nekem ne tegyek elem a kajat, ne tudjam elore hol alszom, mi jut ki nekem, es mi nem aznap, es a kovetkezo nap. Hol maradna akkor az izgalom, a kaland? Na, azert az olinkluziv medencenek es pezsgofurdonek most tudtunk orulni, meg akkor is, ha lemondtuk volna rola - ha lehetett volna. Rakerdeztem a tengerpartra is, mire a valasz a 80 meteres szintkulonbseg volt (ugrani lehet?), es hogy van egy kisvonat ami egesz nap fel-le maszkal a part es a kemping kozott - all inclusive termeszetesen. Miutan felallitottuk a satrat, es kiprobaltuk a medencet a pezsgesevel egyutt (1 perc utan uncsi volt...), itt a kisvonat elott ulve kezdtem el irni az elozo bejegyzest Violara varva. De most mar kezdek ujat, mert kozben mar nagyon reg megerkeztunk Olaszorszagba, sot lassan el is hagyjuk.

Szoval elkezdtunk elni a kempingben a magunk modjan. Olinkluziv. Eloszor is felepitettuk a sajat varunkat, vagyis a satrat. Jo arnyekos helyre, fenyofak ala. Utolag kiderult, hogy ez nem volt minden tekintetben okos dolog, de errol majd kesobb.
A satorallitas utan kineztunk a sziklaperemrol a tengerre, majd celbavettuk a medencet. 25 vagy 33 meteres volt, nem mertem le, nem is usztam 1-2 hossznal tobbet. Viszont aki ide jon uszni, erdemes megfulladast szinlelnie, ugyanis vizimento-no szolgal a parton, meghozza fiatal... :) A nagy medencet kovetett meg ketto kicsi, amelyek mar pezsegtek is, es egymas felett voltak - egyikbol a masikba folyt a viz egy mesterseges vizesesen keresztul... Es nekem ezert kellett 28 Eurot fizetnem, mikor a Bohinj-toban meg klor sincs, es a kilatas is szazszor pazarabb. Ekkor meg nem ertettuk, mi ez a kihaltsag itt, kesobb esett le, mikor masnap az esti orakban is visszajottunk: szieszta volt, delutani szunyokajukat toltottek eppen az olaszok. Komolyan nem tudom elkepzelni, hogy egy felnott ember delutan lefekudjon aludni... Mondjuk, ha este eletet el, akkor lehet. Az olaszok mashogy elnek, mas mentalitasuak. Pl. ahogy mondjak, hogy bondzsorno, az kesz.
A Strand utan ugy dontottunk, megkostoljuk a sosvizet is, meg epp befertunk a 3-kor indulo kisvonatba. Ezt a vonatot ugy kell elkepzelni, mint ami nalunk a varba jar, csak ez mindossze egy vagonos. Tehat nem vonat, hanem egy kocsikbol allo, embereket szallito marhasag, amit egy gozmozdony alaku auto, vagy nem is tudom en micsoda huz. Szornyu... Dehat olinkluziv, ugyhogy felultunk ra. Levitt minket szepen a partra, ahol kiszalltunk, a kempingbe visszavagyok pedig felszalltak. Lent a part nem volt tul izgalmas, vegigcaplattunk a kikoton, el egeszen a kemping alatti sziklak labanal levo strandig. Kb. Balaton a kobon, plusz sos a tenger. Ja es nehany idejet mult venlany elfelejti felvenni a bikinifelsojet, hogy ott is lebarnuljon, ahol tokmindegy. Nekunk meg egjen ki a szemunk... Az Adria meg mindig sos, kiprobaltuk. Es meg mindig szines az elovilag is odalent. Kisebb-nagyobb halrajok, kagylok, csigak, es tengerisunok a tengerfeneken, a viz pedig kristalytiszta, csodaszep. Megsincs kedvem egyetlen rovid merulesnel tobbet lubickolnom, valahogy tul sok nekem ez a tomeg itt, sokkal jobb volt anno a Krk szigeten egy elhagyatott kis obolben, ahol csak mi voltunk. Pedig akkor meg uszni se tudtam rendesen a viz alatt. Visszafordulunk Violaval, hogy elerjuk a kovetkezo buszt. Ezerfele szolgaltatas van a strandon es kornyeken, az ember csak ugy nem tudja itt elkolteni a penzet, ahogy nem akarja. Az olaszoknal ez valami alapelv, vagy valami ilyesmi, hogy mindenki tetotol talpik csokibarna. El is szegyenlem magam, mikor meglatom a hofeher felsotestemet odafent a kempingben egy tukorben. Mintha meztelenul maszkaltam volna hozzajuk kepest. Na, azert ez annyira nem zavart, gyorsan vettem egy sort a kempingben levo boltban 1 Euroert, es tultettem rajta magam. Plane, hogy meglett a torolkozom, amit lefele menet az olikluziv vonaton hagytam. Ekkor kezdtem el irni a mar nem tudom hannyal ezelotti bekezdest. Azota mar a repuloter parkolojaban fozok teat a maradek gazunkbol, hogy elfogyjon. Na de ne ugraljunk.
Szoval visszajottunk a tengerpartrol, vettunk ezt-azt a boltbol, es leultunk egy padra csak ugy lenni, es nem csinalni semmit. Ez szuk 10 perc utan mar nagyon unalmas volt, ugyhogy elkezdtunk setalni a kempingben. Neztuk az embereket, de az o semmittevesuk is unalmas volt. Vegul megiscsak talaltunk egy erdekes helyet. A kemping sarkaban egy bart jelolt a kis terkepunk, amit kaptunk a portan becheckolaskor. Ezt a helyet is megneztuk, es persze nem a 3 Eurot kostallo, amugy akcios 0,33-as sor keltette fel a figyelmunket, hanem az, hogy ez a hely is a sziklaperem mellett volt, igy fantasztikus kilatas nyilt a tengerre. Sot mi tobb, volt egy kapu is amin el tudtuk hagyni a kempinget (vagy az o szemszogukbol szerencses esetben: be tudtak jonni a vendegek a barba), es ki tudtunk menni egy meg pazarabb csupa szikla helyre. Az a tipikus, karsztos eles szikla volt, azt hittem kettevagja a szandalt a talpamon, de halisten nem. Talaltunk itt egy Rilke path nevu osveny, ezen elsetaltunk egy darabon, na es ez csodaszep volt. Persze epp naplemente volt, ahogy annak lennie kell, es eppen a Buinoi kastely mogott bukott le a nap, nagyon szep szinekkel ajandekozva meg az egesz kornyeket. Persze nem birtam eleget fotozni, Viola orulhetett, mikor vegre megszurkult minden, es eltuntek azok a bizonyos arany szinek, amiben ilyenkor minden uszni szokott, nem sokkal a naplemente elott.
Vegul visszatertunk a kempingbe, aminek a tuloldalan, a medence mellett egy ficko mar valamifele fel-elozenet szolgaltatott egymagaban. Ugy dontottunk, hogy kerul amibe kerul, benevezunk ket pizzara, elvegre letekertunk idaig neheny szaz kilometert. En egy tonhalas pizzat valasztottam, Viola pedig egy sonkas-gombas-olivas calzone-t. Az etlaprol nem is ertettuk, mi a kulonbseg a sonkas-gombas-olivas pizza, es az ugyanilyen feltetekkel adott Calzone kozott. Amikor kihoztak akkor jott a meglepetes: A Calzone osszehajtott pizza, nyakonontve a szosszal. Baj nem lett a tudatlansagunkbol, mert Violanak ez is izlett, es az adag is boseges volt. Sot, a portan kaptunk egy kupont, miszerint, ha a Belvedere etteremben eloszor eszunk, es ezt a kupont felmutatjuk, ingyen megvendegelnek egy uveg Brutra. Ugyan csak tippem volt, mi az a Brut, elsore a ferfi parfumre gondoltam, de halisten nem ezt a merget adtak, hanem egy uveg pezsgot. Hat, en nem szoktam semmi italt az asztalon hagyni, de most ugy elteltunk a pizzatol, hogy a pezsgot se tudtuk bevegezni, es az egy liter asvanyvizet sem, amit eredetileg kertunk. Ja igen, az olaszoknal nem with gas, es without gas van a bubis, es bubimentes viz, hanem mineral, es natural water. Mert igy elokelobb. Meg a felszolgalas is fejenkent masfel Euro, igy tobb, mint egy huszast otthagytunk. Akkor ez fejt, mostanra valahogy tultettem magam rajta. Meg a gaz is kifogyott itt a repter parkolojaban, es aznap sem tortent mar semmi erdekes, csak visszatamojogtunk a satorba, es eltettuk magunkat masnapra.

Utolso teljes napunkon vegul ugy dontottunk, megis megnezzuk Triestet. Meghozza ugy, hogy kulon megyunk el odaig. A portan sikerult infot szereznunk, van busz, kb. orankent-felorankent jar, 51-es a szama, es kek a szine, es mellesleg ez jar a repter, es Trieszt kozott, utobbi helyen a vasutallomasnal a vegallomasa. Ja es egy menetjegy ara 2,10 Europa. Miutan megreggeliztunk, fel is kerekedtunk. Ekkor mar egy magyarul beszelo novel is talalkoztunk a bejaratnal. Vagyis egy magyar novel, aki itt dolgozik. Elmondta, hogy sajnos elfogyott naluk a buszjegy, de a buszon is lehet venni a sofornel, igaz, 1 Euroval dragabban. Aha, es butik nincs valahol? Dehogynem, Sistianaban? Azaz a varoska lent a tengerparton?Nem, az csak a kikoto es a strand lent, a varos odebb van a fout menten par szaz meterrel. Elindulunk egyutt Violaval, majd egy parc utan ugy dontok, eloretekerek, es megveszem a ket buszjegyet. A butikban a ficko tud angolul, megkapom a ket jegyet 4,20-ert, es meg a megallot is megmutatja. Mire Viola ideer, es elmegyunk a megalloig, pont jon a kek 51-es busz. Viola felszall, en elokapom a jobb hatso zsebbol a zenegepet, aztan hadd szoljon, megrakom neki Triestet, ahogy birom. Felgyorsulok 30 fole, mikor epp elhuz mellettem egy orszagutis csaj. Na, nekem se kellett tobb, utanaeredtem. Epp, mikor mar beallhattam volna az anslusszaba, jott szembe egy edzotarsa, es kiallt. Hat igy jartam, no nembaj, azert rakjuk neki tovabb, lassuk, mit birok most, a teher nelkul. 36... Tobb kilometeren at. Mellettem lent a tenger, forro a levego, engem megis hut, pumpalom a pedalokat, suhan a gep, suhan a taj, csodaszep az elet. Miramar kastelyat csak gyorsan lekapom, es mar gurulok is tovabb. Itt erezhetoen lejtett a terep, igy mar nem is volt izgalmas a szaguldas, nameg egy korultekintes nelkul kinyilo auto ajtajan sem lenne olyan jo gellert kapni, ugyhogy lassitok. Lent a parton vegig strand van a sovenyfal mogott, kinezek kicsit, de Miramar mar nem latszik, a vizben alig vannak nehanyan, csak fekszeik a sok nep mindenutt, a betonon, sziklan, mint valami allatok, akik csak arra vagynak, hogy suttessek magukat a napon, mert az az ultimate boldogsaaag... :) Komolyan, a sarkoron tuli termeszetfilmek kepei jutottak eszembe a latvanyrol: amikor a sok-sok szaz, vagy ezer pingvin kint ul a sziklan bamban, egyikuk-masikuk maszkal erre arra, de osszessegeben csak egy hatalmas semmitevo tomeg az egesz bagazs a tengerparton. Persze nekik meg biztosan en vagyok a marha, hogy ilyen hosegben tekerek, hat hulye vagyok en, a vegen meg leizzadok?!
Le bizony, csak ugy folyik rolam, mire Triestbe erek. A palyaudvar a jobb oldalon lesz, es igen, mar latom is a sineket, kozel lehetek. Mar bringauton haladok (a jardan), amikor egyszercsak ott all mellettem Viola. Alig birok megallni mellette a mostanra mar kriminalissa kopott fekeimmel. Meglepodott a leany, hogy maris itt lat, azt hitte, elemsetal az elso padig, es ott meg fel orat olvasgat. Na annyira messze azert nem volt Triest, igaz, nem is 14km volt, ahogy a tablak irtak, hanem 18. Atlag 23,7km/h lett, de ez igy nem mondd semmit, egyreszt mert osszessegeben lejtett a terep, masreszt mert ebben meg az is benne van, amikor Viola mellett toltam az elejen a bringat. Lakatot kene venni, de hol? Jo lenne lerakni a bringat, de feltenem is, ha otthagynam valahol... Vegul nem nezunk tudatosan lakat utan, csak ugy elindulunk a kozpont fele. A foter szep, szep nagy... Korbefotozom, kimegyek a molora is, hat ez engem annyira nem izgat fel. Ez is csak egy olasz varos. Bevesszuk magunkat az utcakba, csatangolunk csak ugy amerre jolesik, en persze tolom a bringat, neha felulok ra, de alapvetoen utban van. Nezelodunk mindenfele, talalunk kirakodovasart is, sot meg egy kis turit is, Viola persze ezt elvezi, bar olyan kockas rovidnadragot nem talalunk nekem, amit eddig mar annyi emberen lattunk. Pontosabban meg egy palyaudvari boltban talalt nekem Viola, de az elsore nem tetszett.
Kaja utan nezunk, eloszor beterunk egy peksegbe, ahol 50 fele kulonbozo formaju zsomlet arulnak, de ket dolog mindegyikben kozos: szarazak, es izetlenek. A Coop meg az orrunk elott ment el sziesztazni. Mi meg ehen halunk! :) De nem, inkabb beterunk egy masik kavezo-pekseg szeru boltba, aminek a kirakataban levo almas-retessel mar regota szemezett Viola. En valami virslivel toltott temat valasztok, azt mondja a holgy, hogy 2 Euro, es szivesen megmelegiti nekunk. Aha, oke, koszonjuk. Ja, es uljunk le odakint, majd kiviszi nekunk. Ahh, na itt kezdett gyanus lenni a dolog. A csodas Italiaban nem tudsz leurni egy nyomorult helyre ugy, hogy a szukos magyar penztarcaddal merve ne hagyd ott a gatyadat is. Konkretan ez a gatya nekunk most az utolso 10 Euronk volt keszpenzben. Na mindegy, most legalabb mar nincs mit tobbe elkolteni. Bosszankodni meg nem erdemes.
Visszafelé vettük az irányt, leültünk kicsit a főtéren az árnyékba dumálni, majd újra bevettük magunkat az utcákba, de most már a pályaudvart szemeltük ki célpontnak, ugyanis engem már szólít magához a sárga hang, és ott van kétbetűs egység, amihez nem kell meginni egy kávét 5 Euróért a kiszolgálással együtt. Viola persze megint megáll minden második bolt előtt. A többibe pedig be is megy. Nekem meg egyre jobban kell. Azért itt volt egy jó húzása Violának, találtunk biciklilakatot 4 Euróért. Persze ennyi pénz már nem volt nálunk, úgyhogy először visszamentünk a pályaudvarhoz, ahol elintéztem a dolgom, illetve felpróbáltam azt a bizonyos utolsó darab kockás rövidnadrágot, de nagyon kicsi volt. A pályaudvaron vettem fel pénz, sajnos csak 10-et, 60-at, vagy még többet lehetett csak felvenni, így újabb 60 Eurót húztam le a számlámról. Visszamentünk a lakatos bolthoz, és bevásároltunk lakatokból, Viola még a hugának is vett egyet, így összesen 3 lakattal lettünk nehezebbek. Még elnyaltunk két borzalmas ízű jégkrémet összesen 1 Euróért, aztán megnéztük a buszokat visszafelé.
16:35-kor indult egy, 16:30-kor értünk oda. Viola felszállt, jól megjegyezte a megálló nevét, ahol le kell szállnia: Mare Pineta, én pedig elindultam a bringával. Jól lehetett rakni visszafelé is, igazából most éreztem csak, hogy idefelé nem is lejtett az út, csak egy helyen, Miramarnál, de ott nagyon. Most ezt kaptatóban kapom vissza, itt húz el mellettem Viola busza, én meg szűk 20-al küldöm fölfelé közben, és integetek, hogy a napszemüvegem nála maradt, pedig az most jól jönne… Persze annyira nem izgat a dolog, felérek a domb tetejére, és máris újra 35km/h környékén rakom. Leelőzök pár koca-országútist, majd engem is leelőz néhány nem-koca-országútis. Nagyon tekerik neki, lehetetlenség lenne bírnom velük 1 percnél tovább, nem lennék elég tüdővel ezen a montin. A nap még mindig ezerrel tűz, szép csokibarna leszek a nyaralás végére.
Sistiana érve figyelem Violát, nem sétál-e valahol a kemping felé, de nem látom. Akkor tehát be a kempingbe, irány a víz, azt beszéltük meg, ott találkozunk, a medencében. Levedlek fürdőruhára, letusolok, és már úszom is a hosszakat, de Viola sehol. Kiülök a napra, bekapcsolom a telefonom, de csak otthonról jöttek sms-ek, nem fogadottak. Írok haza egy cimborának, és édesanyámnak is, hogy mindjárt otthon vagyunk. Közben Viola még mindig sehol, én meg már megszáradtam, és újra éget a nap. Visszamegyek a kemping portájához, ott találom a magyar lányt, beszélgetek vele, elmondja, hogy nincs messze a reptér, egy kolléganője onnan jár be dolgozni Monfalconéból, és fél óra alatt itt van. Ja, és Violát is látta az előbb bejönni, és a sátrunk felé menni. Aha, akkor tehát nincs baj. Meg is találom, és fény derül rá, miért értem én előbb ide kerékpárral, mint ő busszal: Elment vásárolni :) Talált egy papír-írószer boltot, ahol vásárolt az otthoniaknak ajándékot, illetve a biciklicsomagoláshoz vastag celluxot 2,85-ért. Utóbbi nagy baklövés volt, biztos vagyok benne, hogy máshol még mindig megkapni ugyanezt 1 Euróért, mint három éve Rómában.
Elmegyünk bevásárolni, két adag tortellini lesz a vacsi, csak még meg kell főznünk őket. Úgy döntünk, felmegyünk a Rilke ösvényre, és valahol a sziklákon, szép kilátással a tengerre és a naplementére megfőzünk, megvacsorázunk. Találunk is egy erre alkalmas helyet, előkerül a hátizsákból a gázföző, és már rotyog is a víz, mehet bele a tészta. Csak azzal nem számoltam, hogy idővel meg fog dagadni, ezért úgy kellett lekanalaznom a forró vizet a bögréből, hogy ki ne fusson. Ma is szép naplementénk volt, innen még jobban lehetett látni, mint ahonnan tegnap néztük. A kövek ezután is forróak maradtak, jólesett elnyúlni rajtuk, és nem csinálni semmit, csak feküdni a tenger felett. A vacsit alig bírtuk legyűrni, nem tudom miért, a több mozgástól, vagy a sok szörnyű kajától, de nagyon összeszűkült a gyomrom, feleannyit eszek, mint régen, és úgy tele leszek tőle, hogy meg se bírok mozdulni. A sátorban csak eldőlök, mint egy darab bot, és alszom. Holnap megyünk a reptérre, majd haza.

Reggel 8 körül keltünk, három óránk volt összekészülni, és elhagyni a kempinget, 11-ig kellett kijelentkeznünk. Kényelmesen megreggeliztünk a sátor mellett, két krémlevest főztünk meg. A többi 4-5 megmaradt, hazavisszük, madárlátta zacskós levesek, jók lesznek a következő túrára. Lezuhanyoztunk, majd összepakoltunk, és elkezdtük a tegnap 2 Euróért vásárolt 4 darabos budipapirral ledörzsölni a sátorra ragadt enyvdarabokat. Ugyanis felettünk a fenyőfák ragadós könnycseppeket ejtegettek rá. Táborbontás közben eleredt az eső, amit én el sem akartam hinni. Mindenesetre belehúztunk a pakolásba, és pár perc után minden csomag egy kupacba volt – az eső pedig elállt. Elmentem még zuhanyozni én is Viola után, majd utoljára felmálháztuk a két kerékpárt. Kifizettem kártyáról az 56 Eurót a két estés itt-tartózkodásunkért, és csodálkozva tapasztaltam, hogy nem csak egy magyar kolléganő dolgozik a Sistiana kempingben. És mindegyikőjük azzal a repülőjárattal utazik, amivel mi is haza fogunk menni holnap reggel.
Monfalcone felé lejtett az út, hamar megérkeztünk, és betértünk egy Sparba vásárolni. Nem tudtam megállni egy utolsó, igazi President Brie sajtot egy vagyonért. Nekem is lehetnek gyengéim :) Viola most viszont ismét szemfüles volt, a sajt áráért egy kész grillcsirkére is benevezünk, állítólag úgy faltam, mintha egy ősember, aki először eszik sült húst. Hát én sem ettem egy ideje, és tányérunk, meg villánk sem volt. A köret pedig olcsó bagett volt.
Amíg Viola vásárolt, egy kedves idős néni akadályozott meg a naplóírásban, nem zavarta hogy nem tudok olaszul, beszélt, és beszélt, és kérdezett, amire tudtam válaszoltam, a mosolyát értettem, és azt is, hogy Bella Budapest. :) Kedvesek ezek az olaszok. Hiába a hőség, hiába a tömeg, és a drágaság, Olaszország azért még egy nagyon jó hely, csak nekem Szlovénia után annyira nem feküdt, én inkább a hegyek szerelmese vagyok.
Monfalcone központjában találtunk egy 1 Eurós boltot, és bent a polcain… Na mit, na mit?!? Vastag celluxot! 1 Euróért bizony! Innen még néhány kilométer volt a repülőtér, ahol a parkolóban máris kiszúrtam egy konténerben rengeteg kartonpapírt. Nem lesz itt gond a kerékpárok csomagolásával. Bent a váróban leültünk, szusszantunk egy nagyot, majd nekiálltam szétszedni az egyik bringák. Pontosabban csak nekiálltam volna, de Viola elkezdett aggódni, kérdezte, hogy hogyan fogjuk elhagyni a repteret, ha esetleg nem maradhatunk idebent éjjelre. Az utolsó repülő 23 körül érkezett, és az első 6 után szállt fel, ebből gondoltam, hogy a reptér éjszakára valószínű bezár. Elkezdtem kérdezősködni, 2-3 hop után a reptéri biztonságiakhoz irányitottak, akik azt mondták, bár a reptér 0-tól 5-ig zárva, de ha van igazolványunk, és tudjuk igazolni azt is, hogy holnap reggel megy a gépünk, akkor maradhatunk éjjel idebent a váróban, és a bringák is. Juhééé, boldogság! Örömömben kitekertem a parkolóban lévő konténerhez egy marék pókkal, és felfogtam a csomagtartómra egy tucat összehajtogatott kartondobozt. Majd nekiálltunk a bringák összecsomagásához. Ami megér egy külön fejezetet, ezért nyitok egy „Hogyan csomagoljuk be a kerékpárunkat a repülőútra?” című bejegyzést.

Repülőn utazni, és bringát szállítani gyors, és ma már a fapadosoknak köszönhetően olcsó is, mégis kevesen élnek vele, pedig ez új dimenziókat adhat egy kerékpártúrának. Sikerült véghezvinnem már párszor ezt a műveletet, ezért most itt beszámolnék a részletekről, bőségesen kitérve az egyik legkényesebb részére a dolognak, a bringák becsomagolására. Eddig 5000, illetve 6500 Forintért sikerült megváltani a „special lugagge” díjat a drótszamarakra. Mondtam, hogy olcsó! :) Ezt a neten való foglalásnál tudjuk kérni általában, de ha nem találjuk, fel kell hívni a légitársaság információs vonalát, és ott elmondják, hogyan, s miként járjunk el. De most már tényleg jöjjön a csomagolás: 

A verzió:

Itthonról indulunk, van helyismeretünk, időnk, és lehetőségünk, hogy nem a kerékpáron közelítsük meg a repteret. Keresünk egy kerékpárboltot, kérünk egy olyan dobozt, amiben a zsír új kerékpárokat szállítják, beletesszük a szétszerelt biciklit, és kivisszük valahogy a reptérre. Ez egyszerű, és nagyszerű megoldás, de ha egy távoli, idegen város, idegen repteréről repülünk, ritkán járható. Én még nem próbáltam, mert mindig távolról repültem haza a kerékpárral, de egy barátom így vitte ki Londonba az országútiját, és nem volt vele baj.

B verzió, az általam eddig járt, és bevált módszer:

Még a reptér előtt a városban keressünk fel egy 100 Forintos boltot, vagyis annak helyi megfelelőjét, pl. 1 Eurós (Olaszországban: „Nine t’ nine cent”) boltot, és vásároljunk be kerékpáronként 1 vastag celluxot. Vagy széles Tixo-t, vagy ragasztószalagot… Ki hogy hívja. Egy darab épp elég egy kerékpárra. Ha ez megvan, már csak kartonpapírokra van szükségünk. Irány a szelektív hulladékgyűjtő konténerek, és környékük! Igen, tessék kukázni! :) Vagy ha nem, lehet kérni is, pl. szupermarketek mellett gyakran szokott halomba állni a sok üres kartondoboz, amiből már kikerült az árú a polcokra. Igyekezzünk sok egyforma méretű dobozt szerezni, mert ez majd előnyt jelenthet a csomagolásnál. Ha a guberálás közben látunk légbuborékos vagy egyéb puha zacskót/fóliadarabot, abból is felkaphatunk kettőt-kettő kisebb darabot bringánként, jó lesz majd a kormányt, és a nyerget betekerni velük.
Ha megvannak a hozzávalók, kezdhetjük a szétszerelést. Ugye hoztunk magunkkal 14-es vagy franciakulcsot otthonról? Általában az előírások: Pedált leszerelni, kormányt elfordítani a vázzal párhuzamosra, és kerekeket leereszteni. Utóbbi állítólag azért kell, mert a csomagtérben nincsen kiegyenlítve a légnyomás, és a 11 ezer méteres utazómagasságban már igen gyatra a légnyomás, még elpukkan a sok bárra felpumpált kerekünk, aztán nézhetünk. Mások szerint a csomagtérben is a tengerszint feletti 2500m-nek megfelelő légnyomást tartanak a gépen, ha ez utóbbi az igaz, akkor nem tudom, miért kell leereszteni a kerekeket. Mindegy, előírás, eresszük le, abból nem lehet baj. Illetve abból is lehet, egyszer Bécsben akkorát pukkant egy cimborám kereke pumpálás közben a parkolóházban, hogy azt hittük, lövés dördült. Pumpálta felfelé, csak közben kilógott a felni mellett a bele… 20cm szélesen kiszakadt. :) Na de visszatérve: pedálokat lecsavarjuk. Ha felfelé áll a kulcs, mindkét oldalt a hátsókerék felé kell tekerni, hogy lejöjjön. És visszaszerelésnél figyeljünk oda rá, melyik a jobb, és melyik a bal pedál, mert különben szétcseszhetjük a meneteket. Egy L és egy R betű jelzi az apán, melyik-melyik. Legalábbis az enyémen, remélem mindenhol így van. Aztán jöhet a kormány, ez már tényleg bringánkét egyedi, úgyhogy csak annyira térnék ki rá, hogy próbáljuk meg úgy elfordítani, hogy a kerék akkor álljon egyenesen, amikor a kormány vége legközelebb van a váz egy olyan pontjához, amihez mondjuk hozzá tudjuk ragasztani. És oda ne tekerjünk a ragasztószalagból, ahol fogni szoktuk a kormányt, mert utána nem fogjuk szeretni, hogy nem csak a kezünk ragad oda, hanem minden. Leeresztjük a kereket, és készen vagyunk a szereléssel. Jó esetben. Rossz esetben (pl. Wizzair) van 15 kilós súlykorlát a bringára, és bizony ezt túlléphetjük egy régi vasvázas paripával, és egy masszív csomagtartóval. Ilyenkor ne kötözzük oda a pedálok a kulacstartóba, vegyük ki a nyerget nyeregcsövestül, esetleg szereljük le a csomagtartót is, és tegyük be őket a rendes feladott poggyászba, ami általában lehet 20kg. Ne a kézipoggyászba, mert szerintem egy nyeregcső már tuti fegyvernek számítana a fedélzeten. :) SkyEurope-nál tudom, hogy nincs (2008) súlykorlát, ilyenkor, ha viszünk haza szuvenírbe ólomgolyókat, vagy háromkilós köveket egy vulkánról, lehet bepakolni őket a váztáskába.
Kezdődjön a csomagolás. Mielőtt bedobozolnánk a gépünket, ellenőrizzünk mindent, utólag már nehéz kivenni valamit a váztáskából, vagy leereszteni a kerekeket. A hajtókart rögzítsük vízszintes helyzetbe, mondjuk úgy, hogy egy darab ragasztószalaggal a vázhoz kötözzük. Kezdjük hátul a csomagolást, hajtogassunk ki egy dobozt, és tegyük a hátsókerék alá a közepét, hogy kétoldalt kb. ugyannyira lógjon szét. Hagyjunk a dobozból egy jó 20cm a hátsókerék vége után is, és majd visszahajtjuk. Hajtsuk fel az egyik oldalát a boboznak, és kezdjük el össze, illetve a bringához ragasztgatni. Érdemes úgy csinálni, hogy egyikünk fogja a bringát, és szorítja hozzá a dobozt, a másik pedig szorgoskodik a ragasztószalaggal. Olló vagy kés nem árt, elharapni is el lehet a celluxot, de rossz íze van, nekem elhihetitek! ;) Ha kész, jöhet a másik oldalt, majd a bringa hátulja, okosan visszahajtjuk a kilógó részeket, és nem spórolunk a ragasztószalaggal. Akár körbe is lehet tekerni az egész bringán. Ha gyorszáras a kerekünk, esetleg átszúrhatjuk a papíron, majd a csomagoláson kívül rászoríthatunk újra, így még fixebb lesz a pakk. Ha az első dobozt felraktuk, és elég nagy volt, a bringánk hátulja máris kész. Jön a következő doboz, ugyanígy, bőven hagyva átfedést az előzőre. Érdemes a kormányt rögzíteni, mire odaérünk, illetve kigondolni, hogy a dobozolásban legyen-e a kormány, és a nyereg. Én ki szoktam hagyni. Egyrészt körülményes lenne becsomagolni őket is, másrészt jól meg lehet fogni rajtuk a becsomagolt bringát. Elég körbetekerni őket valami vastagabb zacskóval, vagy a már említett puha csomagolóanyagokkal. Ha kész a gép, még érdemes ráírni a dobozba a nevünket, címünket országgal együtt, hogy ha esetleg elveszne a drótszamár, és leesne róla zöld-fehér cetli, amit a reptériek ragasztanak rá. Check-in után ne ijedjünk meg, ha szólítják a nevünket a hangosbemondóban, a biztonságiakhoz fognak hívni, ha nem fért rá az átvilágítógépre a paripánk. Ilyenkor az az előírás, hogy saját kezűleg kell kibontanunk a csomagunkat, hogy ellenőrizzék. Ezt történt velem most Trieszt repterén is, jól megijedtem, hogy most bonthatom szét az egész történetet, amivel annyi ideig elvoltunk, mire szépen bedobozoltuk a két bringát. A reptériek is emberek, nem őrültek meg, elég volt nekik annyi, hogy be tudtak nyúlni, és valami kis bigyót a bringára ragasztottak, aminek nem tudom mi a célja, és miért volt, de nagyon örültem, hogy nem kellett újracsomagolnom a két bringát, csak éppen felnyitni egy kis helyen a csomagolást. És még ők kértek elnézést.
Szóval ennyi. Eltart vagy másfél órát egy bringa, még akkor is, ha nem először csináljuk, de megéri. Még mindig százszor gyorsabb, és olcsóbb, mintha hazabicikliznénk. :) Persze van egy barátom, aki Goteborgból jött haza egy montival, és nem csomagolt semmit, még a pedálokat sem szedte le. És feltették neki a gépet a repülőre szó nélkül. Pedig a szabályzatokba kerek-perec le van írva, hogy pedál le, kerék leereszt, kormányt elfordít, becsomagol. Nem tudom, mennyire általános ez, de szerintem csak szerencséje volt a srácnak. Ha azt mondják ott a reptériek neki, hogy a szabály az szabály, és már nem maradt volna ideje csomagolni, bizony ott marad a bringája. Ha valakinek még van tapasztalata repülőn való bringaszállításról, esetleg tud egyéb módokat is rá, és hasznosnak véli megosztani, ne tartsa vissza, egészítse ki ezt az írást egy hozzászólással. Pl. megírhatnátok, hol hagyták feladni a biciklit csomagolatlanul, vagy hogy mely reptereken lehet becsomagoltatni egy géppel némi pénzért a kerékpárt is!

Miután becsomagoltuk két fázisban a bringákat, nem történt már semmi érdekes. Megvacsoráztunk a váróban, kiolvastam Viola könyvét, aminek címe: Mitől sós a tenger. Hát nem lettem okosabb tőle, de legalább elrepült az idő. Írtam sok útinaplót is, többek között akkor, amikor kimentem elhasználni a maradék gázunkat, ami pont elég volt két nagy bögre teához még. Meg kell dicsérnem még Violát itt, csomagolástechnikai tudása és türelme messze meghaladja az enyémet, nélküle nagyon sokáig, és nagyon rondán csomagoltam volna be a bringákat. Éjjel még érkezett egy csapat sportoló valamikor éjfél körül, talán az olimpiáról, aztán kiürült a reptér. Az őrök elkérték a papírjainkat, majd békét hagytak nekünk. Elővettem a hálózsákom, és ledőltem rá, reggel arra ébredtem, hogy zsibonganak az emberek körülöttem. Megreggeliztünk, összerámoltunk, és 7 órakor becsekkoltunk. Ahogy már az előbb írtam, szólították a nevemet, jól megijedtünk, azt hittem az üres, palack nélküli gázfőzőre hitték azt, hogy robbanékony, és veszélyes, és azonnal vegyem ki saját kezűleg, de nem, a bringákat kellett kinyitnom. Aztán beszálltunk, felszállt a gép, és egy óra múlva leszállt Ferihegyen. Szép volt a kilátás Budapestre, Közelről láthattam felülről Péterhalmot, a kedvenc közeli kiserdőnket, és a kerületet, háttérben az egész várossal, és a budai hegyekkel. Édesapám várt minket, nem volt könnyű kirámolni a bringákat a repülőtérrel, csak hosszában fértek ki az ajtókon.
Az út pedig… Az csodálatos volt, Szlovénia gyönyörű, csodaszép, és még sorolhatnám a jelzőket, de ebben a beszámolóban nem akartam áradozni. Maribor, Ljubiljana, Bled, Vintgar, Bohinj, a Száva völgye, Kranjska Gora, a Vrisc-hágó, a Soca völgye, mind-mind megérik a pénzük, csodaszép helyek. Mindenkinek csak ajánlani tudom Őket, és remélem kedvet csináltam hozzájuk ezzel a kis élménybeszámoló-útinapló írásommal. Csodállak, ha eljutottál eddig a mondatomig, türelmes vagy, hogy végigolvastad. Remélem, élvezted, és megérte végigolvasnod. És felülsz egy kerékpárra, és eltekersz szép helyekre, és Te is legalább ennyire élvezni fogod, mint mi ezt az utat. Én most azt hiszem egy darabig nem fogok sátrazni, kezd már sok lenni. A görnyedés a kis odúban, a sok pakolás, táborverés, tobárbontás… De legalább itthon most tudom értékelni, és élvezni a jólétet, a civilizációt is: tető, ágy, fürdőszoba, melegvíz, saját konyha, mikró, hűtőszekrény. Megszoktuk őket, pedig nélkülük is tud ám szép lenni az élet. Sőt…